“Surányi György”

Surányi György

Téves diagnózis, téves terápia - Surányi György írása

Mindenekelőtt a devizatartalék elégtelen szintje miatt kényszerült Magyarország az elsők között külső segítségért, nemzetközi hitelért folyamodni 2008 őszén, a globális pénzügyi válság kirobbanása után. A magyar kormány, a jegybank, a magyar és a külföldi elemzők azonban a magas államadósságban és a fedezetlen devizahitelek állományában jelölték meg a sérülékenység legfőbb okait. A téves diagnózist téves terápia követte. A költségvetés hiányát a válságban indokoltnál nagyobb mértékben igyekezett csökkenteni a kormány, mert ezt szorgalmazta elsősorban a jegybank, de részben a nemzetközi intézmények is ebbe az irányba igyekeztek terelni a folyamatokat. Ennek nyomán azonban csak elmélyült a gazdasági krízis. Magyarország azért vált az elsők között áldozattá, mert a korábbi évek hibás stratégiája következtében alacsonyra süllyedt devizatartalék-szint miatt a jegybank majdnem lefegyverezve szemlélte az eseményeket. Nagyon összeszűkült, de megmaradt mozgásterében is szinte lebénult. Végső hitelezői szerepét még olyan szinten sem tudta ellátni, mint a környező országok jegybankjai. Ortodox gondolkodásmódja megakadályozta abban is, hogy újszerű eszközöket vessen be, s megkönnyítse a magánberuházások finanszírozását. Így a rossz szerkezetben és az eredetileg meghirdetett túlzott költségvetési kiigazítással együtt a monetáris politika is hozzájárult ahhoz, hogy a gazdaság a szükségesnél nagyobbat zuhant.
2010. január 30.
2
Top cikkek
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.